2023. június 6., kedd

Iskolai könyvtár és egy tantárgyközi megoldás - jó gyakorlat

Az idei tanév újdonsága volt egy tantárgyközi kapcsolat a kémiával. Új könyveket vettem és a Mi micsoda sorozatot megmutattam a matematika-kémia szakos kolléganőmnek, aki azt mondta, hogy jó lenne egy vetélkedő a Víz világnapja alkalmából. Ez Az energia, ami a világot hajtja című könyvre épülne. Nagyon örültem az ötletnek és felajánlottam, hogy írok kérdéseket a könyvhöz. Hegyi Györgyné, Erzsike kolléganőm jött az ötlet folytatásával. Három fős csapatokat vártunk, a beugró kérdéseket a könyvtárban válaszolták meg a tanulók a könyv alapján. Ezután szerveztünk egy vetélkedőt, ami több részből állt: totó csapatonként segítség nélkül kitölteni, két kísérlet bemutatása (Erzsike), előre elkészített ppt bemutatása egy magyar feltalálóból. A verseny díjazására ajándékokat kaptunk a MATE-től. Március 24-én ellátogattunk Esztergomba, a Duna Múzeumba, ahol egy nagyon érdekes interaktív kísérleten vettünk részt, ez volt a program zárása. Ötletnek írtam, biztos más tantárggyal is lehet valami hasonlót. Kitartást és erőt kívánok a tanév végéhez! 

A beszámolót készítette Gróf Ildikó, a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola könyvtárostanára

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése