2021. augusztus 13., péntek

Határon túli könyvtárak a járvány idején

 írta: Gönczi László

Rendkívül érdekes előadásokat hallgathattak meg azok, akik részt vettek a Könyvtárostanárok Egyesületének féléves szakmai napján. Az áprilisi rendezvényről ugyan már múlt időben beszélhetünk, ám sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a járvány időszakában összegyűjtött tapasztalatokra még szükségünk lesz.


Kép forrása

 

Egységben az erő – A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok az online térben

A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke Egyházi Dóra előadása prezentálta, hogy a szlovákiai magyar könyvtárosok miként állnak helyt a megváltozott világ kihívásaival szemben.
A pandémia miatt rendhagyóvá vált másfél év konkrét fejlesztéseire, során korszerűsítették a könyvtárak honlapjait, az integrált könyvtári rendszereket, illetve még inkább előtérbe kerültek a közösségi média által kínált lehetőségek és szolgáltatások. Az érdeklődőket virtuális könyvtári séták, felolvasások, vetélkedők, kézműves foglalkozások várták. Az olvasókat kölcsönzési idő hosszabbítással és a könyvek házhoz szállításával is kiszolgálták. A kollegáknak több idejük jutott az állomány gondozására, könyvfeldolgozásra, digitális tartalmak előállítására.

A dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár például meseolvasással várta az érdeklődőket, illetve a Szlovákiai Könyvtárak hetére is sok színes programmal készültek. A losonci Nógrádi Könyvtár játékos könyvajánlókat, kézműves foglalkozásokat tartott, a kassai Ifjúsági könyvtár virtuális könyvtárhasználati órákat tartott, a komáromi Szinnyei József Könyvtár pedig kvízjátékokban és a könyvek otthoni szolgáltatásában jeleskedett.

Kép forrása

Iskolák a határon túl

Az előadó elmondta, hogy a 2015-ös oktatási törvény alapján, a szlovákiai iskolai könyvtárak a Szlovák Pedagógiai Intézethez tartoznak. A 2019- es statisztikai adatokból kiderül, hogy a megvizsgált mintegy 2989 iskolának csak a fele, 1540 rendelkezik könyvtárral. Az iskolai könyvtárak egyharmada rendelkezik integrált könyvtári rendszerrel, online katalógussal mintegy 4,8%. Sajnos a könyvtáros végzettséggel rendelkező száma ennél is kevesebb, 2,9% 1819 -ből csak 54 fő rendelkezik szakirányú végzettséggel. Az iskolai könyvtáros tevékenységet magyar és szlovák szakos pedagógusok végzik heti 25 óra tanítás mellett. Ellenszélként jelenik meg továbbá a kevés anyagi forrás, nincsenek kialakítva megfelelő könyvtári terek, a nyitvatartási órák csökkenése és a könyvtárhasználatot népszerűsítő programok hiánya. Pozitívumként említhető azonban a jól működő könyvtárral rendelkező fenntartók érdeklődése, a szakmai továbbképzésre és olvasás népszerűsítő programokra irányuló igények megjelenése, illetve a kiírt fejlesztési pályázatok aktívabb kihasználása.

Az SZMK által szorgalmazott kommunikáció, a fejlesztéshez szükséges kutatások, illetve a jó gyakorlatok átadása szintén kiváló hátszelet biztosít a szlovákiai iskolai könyvtárosok helyzetének javítására.

Kép forrása

Erdély - ahol a szükség – ott a megoldás

Borbé Levente a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium könyvtárosa előadásában bepillantást nyertünk az erdélyi iskolai könyvtár elindulásáról, rendeltetésének változásairól, és annak jelenlegi szerepéről, aktualitásáról.

Az előadó szomorúan vázolta, hogy pandémia miatt a kölcsönzés teljesen leállt tavaly Romániában, egy 2020.03.11-ri rendelet alapján az iskolai könyvtárakban csak tankönyvek ki lehetet adni.

A közösségi média segítségével azonban az Erdélyi Iskolai Könyvtárosok Egyesülete „karantén tanítást” szervezett otthonról. Az otthon tanítás mellett nagy szerepet kapott a biblioterápiás tevékenységek fellendülése, Levente az általa szervezett és vezetett Székelyföldi biblioterápia csoportot emelte ki.

A felvidéki kollégákhoz hasonlóan az erdélyi iskolai könyvtárosok különböző online versenyekkel, kiállításokkal, kvízjátékokkal, online meseolvasással szintén várták az érdeklődőket. Fontos megemlíteni a jógyakorlatok között a „tananyag csomag összeállítás”, mint szolgáltatást a pedagógus kollégák számára, például linkcsomag Petőfi Sándorról, amelyet kiváló lehet az irodalom órák élménypedagógiai megközelítéseshez.

Bár elmondható, hogy az romániai körülmények meglehetősen nehézkesek a szervezett szakmai kapcsolatok és a számítógépes infrastruktúra hiánya miatt, a kollégák igyekztek legjobb tudásuk szerint dolgozni. Sokszor bementek a könyvtárba, lefényképezték a kívánt dokumentumot, és tovább küldték email-ben, illetve Messengeren keresztül. 

 

A cikk megjelent: 

URL: https://konyvkultura.kello.hu/konyves-kozelet/2021/08/hataron-tuli-konytarosok?fbclid=IwAR05W9HCS228nMbflcw_Tx_tupvuik-cmZgTmzC1UDm-_t2y6PBIxyDyHOk utolsó letöltés 2021.08.13.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése